Már több, mint egy éve írtam ide, a napok azóta is szépen teltek, Anna óvodába jár (amikor épp nem betegeskedik), csendben teltek a napok.
Ennek az írásnak az apropóját az adja, hogy valamikor szeptemberben az MR vizsgálat talált egy csomót a hasüregben. Rögtön ellenőriztük ultrahanggal, de az ultrahanggal nem látták. A megismételt MR megint kimutatta az "ismeretlen képletet" de a mérete nem változott, így megnyugodtuk.
Márciusban megint mentünk a szokásos féléves vizsgálatra, aminek az eredménye valamikor májusban lett meg. Egyszer csak Müller doktornéni telefonált, hogy menjük be ellenőrzésre mert a csomó még mindig ott van. Most már az ultrahang is kimutatta, amitől nagyon megijedtünk!
A konzílium során az orvosok 60/40 arányban a műtét mellett döntöttek, így május 30-án megint bevonultunk a kórházba. Volt némi csúszás, így Pannira 1/2 12 körül került sor. Megkapta a Dormicim adagját amitől eg pillanat alatt "berúgott", és szinte vidáman "ment" a műtőbe.
Az operáció gyorsan lezajlott, nem kellett vérpótlás sem. Az ébredés a szokásos módon zajlott, vagyis volt egy kis hiszti, de gyorsan elmúlt. Marianna tartotta a frontot az intenzíven (mert ugye operáció után 24 órát ott kell eltölteni), sajnos csak este hetig szabad bent maradni.
Másnap mikorra én is bejutottam, már el volt zárva az EDA, és épp készültek kiszedni a csöveket Annából. Ebéd után lekerült az osztályra, még kicsit levert volt. Anya ott volt vele végig éjszaka is.
Szerdán Annával bejárták a kórházat, és Panni még csúszdázott is! Mindig csodáltam milyen jól viseli a megpróbáltatásokat!
Csütörtökön hozhattam haza őket, és következő keddre kaptunk kontroll időpontot. Sajnos a szövettanra is várni kellett, és ettől a gyomrom megint ökölbe volt szorulva a hétvégén.
Hétfőn megint telefonált a "Hercegnős" doktornéni (Müller Judit adjunktus), hogy megjött a szövettan, és negatív, csak azért hívta Mariannát, hogy megnyugtassa, valamint a lelkére kötötte, hogy szóljon "apának" is (nekem), hogy ő se izguljon már tovább!
Így hát Anna feje fölül elhárult az ismételt kemoterápia veszélye! Mi is megnyugodtunk, mert tudtuk, hogy a legnagyobb traumát Panninak nem a kemó, hanem a szép dús hosszúra nőtt hajának az ismételt elvesztése jelentette volna!
Anna 2009 márciusában:
És 2011 júniusában (Két héttel az újabb operáció után):